Tapolca

Városunk legfőbb célkitűzése, hogy olyan várossá változtassuk Tapolcát, amely adottságaihoz méltó. A Malom-tó és a Tavasbarlang városunk idegenforgalmának a legfőbb látványosságai, melyet óvni és védeni szeretnénk úgy, hogy közben az idelátogató turisták se szenvedjenek hiányt semmiben.

2013. második felében lezárult „A tapolcai belváros értékmegőrző rehabilitációja" elnevezésű projekt, melynek keretében a Belváros közintézményei kaptak új arculatot, megszépültek a belső udvarok, a Malom-tó környezete. A projekt részeként új parti sétány épült a Malom-tó és a Déli Városkapu Park között, amely hamar közkedveltté vált az itt élők és az idelátogatók számára is.

Megújult a Városháza előtti park zöldterülete, a sétány nyomvonala és burkolata, az emlékművek környezete, melynek köszönhetően a „Városközponti Pihenőparkban",a  szép új környezetben egyre többen pihennek meg. Az idelátogatók találkozóhelyén elhelyezésre került a parkban a testvértelepüléseinket, partnertelepüléseinket jelző táblaoszlop is.

Évről évre igyekszünk kialakítani az egyensúlyt az egynyári és az évelő virágágyások kialakítása során. A városközpontban, a Tóparton, a belvárosi díszparkokban, az emlékhelyek és a városi intézmények környékén az előző évekhez hasonlóan egynyári virágosítás történik, viszont idén tavasszal, növelve az évelő virágfelületeink arányát, több frekventált helyszínen alakítottunk ki rózsaágyásokat.

A városlakókat minden évben virágföld és virágpalánták kiosztásával igyekszünk ösztönözni környezetük szebbé tételére.

Minden évben meghirdetjük a „Virágos Tapolcáért" mozgalmat, melynek célja a lakosság, közösségek, vállalkozások, civil szervezetek részvétele a város szebbé tételében, virágosításában. A legeredményesebb résztvevőket az augusztus 20-i ünnepségek keretében díjazzuk.

A „Mobilitási hét" keretében, minden évben fát ültetünk. A fák ültetésében egyre többen kívánnak részt venni, a fákat az ültetésben részt vevők örökbe is fogadhatják.

 Köznevelési intézményeink méltón viselik a „Zöld iskola" és „Zöld Óvoda" címet, hiszen mind az oktatásban, mind a rendezvényeken való részvétellel arra nevelik a diákokat, hogy a mindennapok során hogyan tudják védeni a környezetet.

A város zöldterületeinek, virágos felületeinek folyamatos megújításával, korszerűsítésével igyekszünk maradandó élményt nyújtani a Tapolcán élők, az ide látogatók, és a visszatérő vendégek számára. Éppen ezért a gondozott, rendezett, virágos környezet alapvető elvárás városunkban.

24. alkalommal díjazták a legvirágosabb magyar településeket
Több, mint 300 település közül idén Veszprém és Lajoskomárom nyerte el a Virágos Magyarország környezetszépítő verseny fődíját... tovább
Európai díjkiosztó ünnepség Podcetrtekben
Európa kilenc országának és több mint háromszáz képviselőjének részvételével a szlovéniai Podcetrtek településen ünnepélyes keretek között... tovább
Borbás Marcsi a Virágos Magyarország Környezetszépítő Verseny új fővédnöke
A Magyar Turisztikai Ügynökség marketingkommunikációért felelős vezérigazgató-helyettese... tovább