Metszési ABC - Ifjító metszés
Lassan - lassan közeleg a tavasz, kezdődik a kerti munka! Aki még nem végezte el, annak éppen ideje nekikezdeni a metszési feladatoknak.

Alapszabály, hogy csak akkor végezhetünk erőteljesebb ifjítást, ha az áldozatnak erős a gyökérzete, törzse, az ágai épek, egészségesek, természetesen ez nem a tőből kivágandó beteg részekre vonatkozik. 

Mikor van itt az ideje az ifjító metszésnek? Mindenképpen szükséges, amikor a fa idősebb korba lép, a koronarész elöregedik, a törzs felkopaszodik, egyes farészek elodvasodnak, száradnak, vagy egyszerűen csak terméketlenek lesznek, emiattA nem szabad elodázni ezt a folyamatot. A fa jelzi, mikor válik elkerülhetetlenné, pl. gyökértájékon sok tősarjat nevel, koronaszinten pedig a vízhajtások elszaporodnak. 
 
Alkalmazzuk akkor is, ha beteg részeket találunk a fán, túlnőtt, lefűrészelendő ágak sorakoznak, elhanyagolt, túlburjánzott cserjék esetében sem kerülhetjük el. A példányok kivágását hosszú idővel elodázhatjuk, erőteljes metszéssel, csonkolással megfiatalíthatunk egy–egy cserjét, ezzel fiatal hajtások nevelésére serkentjük a növényt, életüket pedig évekkel meghosszabbíthatjuk. Fontos az éles metszőolló, életlen rossz élű szerszámmal roncsoljuk a felületet, így még inkább kitesszük a növényt a fertőzéseknek. 
 
Cserjéink ifjításakor törekedjünk arra, hogy az egy-kétéves hajtásokat hagyjuk meg. A rossz irányba törekvő, elöregedett, felkopaszodott, száraz vesszőket tőből vágjuk ki. Fák metszésekor a koronában lévő hajtásokat akár felére, harmadára is visszavághatjuk. A vessző állapota dönti el, hogy milyen mértékig avatkozhatunk be, ha nagyon vastag, elöregedett az alsó harmad, akkor egy fentebbi szakaszt válasszunk, mert az ezeken fekvő alvórügyek is kihajthatnak, de természetesen sokkal nehezebben. 
 
Először tisztítsuk meg a metszendő farészt, távolítsuk el a vastag ágakon levő, felváló kéregpikkelyt, majd az összegyűlt törmeléket égessük el. A visszametszést mindig a megfelelő szögben és magasságban kell a rügy felett elvégezni, ne túl magasan és ne túl alacsonyan: kb. 2-3 mm-re. Mindig a kifelé mutató rügy felett metszünk. Ha az ifjítást gyümölcsfákon végezzük, mindenképpen számoljunk az idei terméskieséssel, hiszen a csonkolás alkalmával a termőrügyeket is eltávolítjuk. Jó megjegyezni, hogy az erős metszéssel alakíthatjuk a hosszanti növekedést, míg termőágat gyönge visszametszéssel nyerhetünk. Az egész ifjítási folyamatot nem tudjuk befejezni az idei évben, ez folyamatos évről évre visszatérő kerti munkafázis. 
 
A növény biológiai törvénye szerint az idei és még az elkövetkező néhány évben a fánk sok vízhajtást fog hozni, leginkább a csonkolt terület körül. Ennek oka az, hogy a jelentősen megritkított koronához a föld alatt ugyanakkora gyökértömeg tartozik, a fa pedig pótolni szeretné a kiesett koronarendszert. Legfőbb munkánk ilyenkor a hajtások válogatása és ritkítása, válasszuk ki melyiket szeretnénk a későbbiekben erős vezérhajtásnak meghagyni, a többi gyenge hajtást pedig távolítsuk el. 
 
Nagyon fontos, hogy a sebek bezárásáról soha ne feledkezzünk el. Az ujjnál vastagabb metszlapokat vastagon kenjük be sebkezelővel, ezzel megakadályozhatjuk a kártevők vagy fertőzések bejutását. Ne ijedjünk meg, ha a fa metszés után ijesztő látványt nyújt, a túl vastag törzshöz pici korona tartozik majd, de ígérem, pár év helyrepofozódik, és egy jó kis fa áll majd a kivágással fenyegetett helyén.
2016-ban is díjazták a legvirágosabb településeket
November 18-án, Kaposváron osztottuk ki Virágos Magyarország 2016 díjakat és különdíjakat. Elismerésben részesültek... tovább
Mosonmagyaróváron és Dunakilitin járt az Európai Virágos Városok és Falvak versenyének zsűrije
2016 júliusában huszonhatodik  ... tovább

Mert közös a Világunk - Környezetszépítő akció az esélyegyenlőség kertjében
Öt éve sikeres a Városgondnokság  ... tovább