Házépítés kertmentéssel
A tavasz nemcsak a kerti felújításokat hozta el magával, hanem a házhoz kapcsolódó építkezéseket, javításokat is. Sajnos ebben az esetben sokszor a kert háttérben marad, főleg, ha egy nagyobb építkezésbe vágunk bele.

Egy pár jó tanács, hogyan mentsük meg szeretett növényeinket a teherautók és törmelék rengetegétől. Már az építkezés elkezdése előtt gondoljuk át a folyamatokat, melyik autónak hova, meddig kell bejönnie a telekre, a szállítójármű egyáltalán milyen szélességű? Az előző kérdés már a behajtásnál gondot szokott okozni, ugyanis a nagy járművek fogadására nem minden kerítés alkalmas. Ha kiderül, hogy tényleg nem fér be, akkor érdemes érdeklődni az említett cégeknél, bontani kell-e, vagy megoldható munkafolyamat a telekhatáron kívülről is? Nézzünk utána annak is, hogy az autóbeállónk elbír-e egyáltalán ekkora súlyt. Ha kijelöltük a teherautó nyomvonalát, akkor alakítsunk ki ideiglenes tároló helyet a raklapok számára. Az építkezési vállalkozót nem érdekli, hogy milyen növény van alatta, a legalkalmasabb, legközelebbi helyre fogja letenni a raklapnyi téglát, cserepet, cementet, stb.

Ha ez is megvan, jelöljünk ki helyet a betonkeverésnek, mivel bármilyen felújítás, vagy építkezés is zajlik, sajnos elkerülhetetlen a betonkeverő hangos, monoton hangjának folyamatos dübörgése. Olyan helyet válasszunk, ami lehetőleg nem fűvel borított, nincsenek a közelben növények, mert óhatatlanul is kerül a földre a betonból (mindig teríttessünk fóliát a betonkeverő alá). Ha megvan a kiszemelt hely, akkor már csak a betont szállító talicska útvonalát kell végiggondolni. Ha bármilyen érzékeny növény van az útjában, inkább takarjuk le valamivel, nehogy a talicska véletlenül "beleakadjon". Sajnos, ha a telek már egy beállt, idősebb kerttel bír, akkor biztosan lesznek növények, amiket "be kell áldozni". De azt javaslom, ezeket inkább mi válaszuk ki, mint a kőművesek.

Hogyan is lehet megmenteni azon növényeket, amik útjában vannak a fejlődésnek: ha kisméretű, értékes növény esik az rossz helyre, akkor ezeket mindenképpen távolítsuk el. Ha tudjuk, hogy a munkafolyamat nem tart tovább 1-2 napnál, akkor helyezzük a növényeket annyi vízbe, amennyi ellepi a gyökérzetét. Ha ennél több ideig húzódik, akkor mindenképp ültessük át (ha ez a forró nyári időszakra esik, akkor is, de a szokásosnál kétszer annyi vizet adjunk az áldozatnak). Ha egyelőre nincs lehetőség az átültetésére, akkor ültessük nagyméretű cserépbe, és tegyük olyan helyre, ahol könnyen megoldható az öntözése.

Nagyobb méretű növények esetében nehezebb dolog az átültetés. Általában idősebb korban veszélyes, de ha nincs más lehetőség, próbálkozzunk meg vele. Jó tanács: ha már az év elején tudjuk az átalakítások menetét, ismerjük a tervet, akkor még nyugalmi állapotban végezzük el a növények áthelyezését. Lehet, hogy elegendő az is, ha csak a korona alsó ágait távolítjuk el, így beférhet mellette, vagy alatta a teherautó. Minden fával eljárhatunk így, de a diófával óvatosan bánjunk, az alsó 3-4 ágnál többet nem szabad róla levágni egyszerre. Ágak eltávolításakor ügyeljük a sebkezelésre! A helyén maradó, de a veszélyzónában tartózkodó lombhullató vagy örökzöld cserjék lombozatát kössük össze, óvatosan akár el is hajlíthatjuk. Kössük a kerítéshez vagy akár egymáshoz.

Nehezebb dolgunk van a fenti esetben boncolgatott meglévő kert esetében, pedig az üres telken való építkezéskor sem árt odafigyelni egy-két dologra. A humuszos felső talajréteget az építkezés előtt el kell távolítani és meg kell őrizni. Fontos, hogy az építési gödörből származó alsó földrétegeket a felső rétegektől külön kell tárolni. A tárolt felső földréteget a későbbi felhasználásnak megfelelő vastagságban kell visszahelyezni (bokor- és zöldségágyások alá 30–50 cm, gyep alá kb. 20 cm). Fontos, hogy a maradék betont, csemperagasztót, stb. a mesterek ne öntsék a majdani kertünk talajára! Mindkét esetben nagyon kell ügyelni az építési törmelékek, a hulladékok és a szennyeződött föld eltávolítására, valamint arra, hogy mindezek a folyamatok törvényesen zajlódjanak.

2016-ban is díjazták a legvirágosabb településeket
November 18-án, Kaposváron osztottuk ki Virágos Magyarország 2016 díjakat és különdíjakat. Elismerésben részesültek... tovább
Mosonmagyaróváron és Dunakilitin járt az Európai Virágos Városok és Falvak versenyének zsűrije
2016 júliusában huszonhatodik  ... tovább

Mert közös a Világunk - Környezetszépítő akció az esélyegyenlőség kertjében
Öt éve sikeres a Városgondnokság  ... tovább