Gödöllő
Gödöllő mindig büszke volt arra, hogy zöld város. Felújított, nagy gonddal rendben tartott parkja egyaránt felüdülést nyújtanak az itt élőknek és az ide látogatóknak. Itt nem fenyeget a zöld felületek eltűnése, hiszen – az önkormányzat és a helyi civil szervezetek összefogásával – az elmúlt években 5000 négyzetméterrel nőtt a zöldterület, s csupán 2013-ban a városi közterületeken 52 díszfát, és 7470 cserjét ültettek el.

A város főtere, ami 2012-ben  a Virágos Magyarországért verseny szervező bizottságától és a Magyar Turizmus Zrt-től megkapta a „Magyarország legszebb főtere" elismerő címet, nem csak szemet gyönyörködtető látványt nyújt, hanem a kulturális események egyik színterévé is vált.

A Gödöllő szívében lévő Alsóparkban és az Erzsébet-parkban nem csak a növényzet megújulása folyamatos, hanem a sétautak kialakítása, a lakosság egészséges életmódját segítő, a természetbe ültetett sportolási lehetőségek kiépítése is, épp úgy, mint a város határában, a Pilisi Parkerdő Zrt. kezelésében lévő idén 100 esztendős arborétumban.
A városi közterületek rendezettsége is nagy hangsúlyt kap. Idén harmadik alkalommal hirdette meg az önkormányzat a „Tiszta Udvar – Rendes Ház" programot, amibe évről-évre egyre többen kapcsolódnak be, s aminek eredményeként nem csak a kertváros válik egyre szebbé hanem a lakótelepek is. Ennek az összefogásnak köszönhető, hogy Gödöllő a City Hungary program   „A Holnap városáért Díj 2013 – a fenntartható magyar városokért" pályázatán 2014 márciusban megkapta a „Zöld városért" díjat.

24. alkalommal díjazták a legvirágosabb magyar településeket
Több, mint 300 település közül idén Veszprém és Lajoskomárom nyerte el a Virágos Magyarország környezetszépítő verseny fődíját... tovább
Európai díjkiosztó ünnepség Podcetrtekben
Európa kilenc országának és több mint háromszáz képviselőjének részvételével a szlovéniai Podcetrtek településen ünnepélyes keretek között... tovább
Borbás Marcsi a Virágos Magyarország Környezetszépítő Verseny új fővédnöke
A Magyar Turisztikai Ügynökség marketingkommunikációért felelős vezérigazgató-helyettese... tovább