Európai Virágos Városok és Falvak zsűrije Magyarországon
2014 júliusában huszonnegyedik alkalommal kereste fel az Európai Virágos Városok és Falvak zsűrije Magyarországot. A 2014. évi verseny során hazánkat Gyula képviseli város kategóriában, falu kategóriában pedig Zebegény indult.

A két település a 2013. évi „Virágos Magyarországért" környezetszépítő versenyben elnyert első helyezésével vívta ki a jogot Magyarország képviseletére az európai megmérettetésben. Mint ismeretes, a „Virágos Magyarországért" versenyt a Magyar Turizmus Zrt. kiemelt projektként kezeli, és szervevezéséhez a társaság továbbra is biztosítja a működési hátteret.

Az Entente Florale Europe elnevezésű verseny Európa legrégibb és legsikeresebb virágosítási mozgalma. 1975-ben indult útjára, és 12 ország, 25 ezer települését, mintegy ötven millió embert képes évente összefogni. A legjobbak közé csak 24 település kerül be, minden tagországból egy város és egy falu. A verseny követelményrendszerében a virágosítás mellett nagy hangsúllyal szerepelnek a környezetvételem, az ökológia, a környezettudatos oktatás, a természeti és épített örökség megőrzése, a korszerű hulladék- és energiagazdálkodás és a tájvédelem szempontjai. A zsűritagok kiemelt figyelmet fordítanak a település tisztaságára, graffiti mentességére. A verseny nagy kihívást jelent minden benevező városnak, illetve falunak, hiszen a mezőny nagyon erős, a résztvevők olyan elismerten magas színvonalú környezeti kultúrával rendelkező országok, mint Nagy-Britannia, Hollandia, Németország, Olaszország, Ausztria, Belgium, de erős versenytárs Csehország, Szlovénia, Írország és Horvátország is.

A versenyben részt vevő országok képviselőiből álló zsűri július 3-a és 5-e között kereste fel Gyulát és Zebegényt.

A zsűri elnöke, Rudy Geerardyn (Belgium) összefoglalójában kiemelte, hogy mindkét település messzemenően kivívta a zsűri elismerését. Gyula 2008-ban már ezüstérmes lett, és a zsűri számos, azóta végrehajtott új fejlesztést tekinthetett meg a településen.

A Duna-parti Zebegény rendezettségével, magas színvonalú, a tájhoz illeszkedő virágos kiültetéseivel szintén elismerést váltott ki a zsűriből. Itt is nagyra értékelték a közösség összefogását, azt a színes programot, amelyben a falu szinte valamennyi lakosa részt vett.

Az európai verseny díjkiosztó ünnepségére 2014. szeptember 26-án kerül sor Százhalombattán. Ekkor derül ki, hogy a benevezett települések közül melyek lesznek a legjobbak. Magyarország huszonnégy éve vesz részt a versenyben, eddig 7 arany-, 21 ezüst-, 10 bronzérmet és 10 Európa díjat nyert.

24. alkalommal díjazták a legvirágosabb magyar településeket
Több, mint 300 település közül idén Veszprém és Lajoskomárom nyerte el a Virágos Magyarország környezetszépítő verseny fődíját... tovább
Európai díjkiosztó ünnepség Podcetrtekben
Európa kilenc országának és több mint háromszáz képviselőjének részvételével a szlovéniai Podcetrtek településen ünnepélyes keretek között... tovább
Borbás Marcsi a Virágos Magyarország Környezetszépítő Verseny új fővédnöke
A Magyar Turisztikai Ügynökség marketingkommunikációért felelős vezérigazgató-helyettese... tovább