11. Európai Dísznövény és Kertművészeti Napok
Fehérvárcsurgóra, a Károlyi kastélyparkba látogassunk el ezen a héten dísznövényrajongóként, mert június 5-7. között kiállítás, vásár és konferencia fog fogadni az Európai Dísznövény és Kertművészeti Napok alkalmával.

Vásár

A vásáron több mint 90 standon találkozhatunk növénytermesztőkkel, kerti kiegészítők és bútorok gyártóival, világítás- és öntözéstechnikai cégek képviselőivel, kézművesekkel, kertészetekkel, kertépítészekkel és forgalmazókkal is.

Kiállítások és közönségprogramok

A vásár mellett érdekes kiállítások, programok szórakoztatnak majd. Böngészhetünk például a régi botanikai könyvek között Ambrus Lajos magángyűjteményéből készült kiállításon. Az erdélyi kastélyparkokról szóló tárlatot Dr. Fekete Albert, a Budapesti Corvinus Egyetem tanára szervezésében nézhetjük majd meg. Fejér megye legszebb magánkertjeit fotókon csodálhatjuk meg. Kicsit más jellegű szórakozást jelent a Magyar Foltvarró Céh virágos patchwork kiállítása, Angyal Zsuzsa botanikai témájú kerámiái, valamint a kincsesbányai Kazinczy Ferenc Általános Iskola diákjainak „Vadvirágok" című kiállítása.

A vásáron és kiállításon felül dendrológiai azaz fa-tani sétákat tehetünk a kastély parkjában. A pénteki megnyitó ünnepségen a Lettországból érkező Oskars Patjanko és zenekara ad koncertet, akik vidám polka jellegű zenét fognak játszani tangóharmonikával, hegedűvel. Zenekedvelőknek kötelező!

Konferenciák és bemutatók

Az idei rendezvény díszvendégei – Franciaország mellett – Luxemburg és Lettország, az EU 2015-ös elnökségét ellátó országok lesznek.

Lettország a híres „Ligo" virágos nyári napforduló ünnepség bemutatásával, Luxemburg képviseletében pedig a Nemzeti Örökségvédelmi Hivatal igazgatója tart konferencia-előadást a nyitónapon.

Franciaországból érkezik Frédéric Delbac, a Blaise Pascal Egyetem professzora, aki egy igen fontos és közös európai problémáról, a virágok és a méhek közeli kapcsolatáról beszél majd Halálraítélt méhek? Okok és konzekvenciák" című előadásában. A méhek és virágok kapcsolatán felül a méztermelés gondolatát is érinteni fogja.

A szombati  konferencia kiemelt témája lesz: „Tájépítészeti inspirációk és botanikai kincsek: Az ókori Egyiptom, Japán és az európai kolostorok..."                                                                  

A 11. Európai Dísznövény és Kertművészeti Napok teljes programfüzete innen tölthető le

24. alkalommal díjazták a legvirágosabb magyar településeket
Több, mint 300 település közül idén Veszprém és Lajoskomárom nyerte el a Virágos Magyarország környezetszépítő verseny fődíját... tovább
Európai díjkiosztó ünnepség Podcetrtekben
Európa kilenc országának és több mint háromszáz képviselőjének részvételével a szlovéniai Podcetrtek településen ünnepélyes keretek között... tovább
Borbás Marcsi a Virágos Magyarország Környezetszépítő Verseny új fővédnöke
A Magyar Turisztikai Ügynökség marketingkommunikációért felelős vezérigazgató-helyettese... tovább