A Virágos Magyarországért verseny története
1990-ben az Európai Közösségek Idegenforgalmi Bizottsága támogatásával az Európai Virágos Városok és Falvak Versenyének (Entente Florale) Nemzetközi Bizottsága megkeresett több közép-kelet-európai országot, hogy csatlakozzon a versenyhez.

A megkeresettek közül, akkor, egyedül csak Magyarország jelentkezett, s jelentkezését el is fogadták.

1994-ben az Országos Idegenforgalmi Hivatal, a Belügyminisztérium és a különböző szakmai szervezetek megszervezték az első hazai országos virágosítási, környezetszépítési és környezetvédelmi versenyt. Ebben az időszakban az OIH viselte a versennyel kapcsolatos összes költséget. Messzemenően támogatták a mozgalmat, mert fontos promóciós eszközt láttak benne, valamint a mozgalom célja a rendezett, kulturált környezet kialakítása megegyezett a turizmus céljaival és ez azóta is a legfőbb szempontok közé tartozik.

Jelenleg a mozgalom 17 kiíró szervezet részvételével működik, köztük megtalálható 5 minisztérium, akik közvetlen anyagi támogatásával valósul meg évente a verseny.

A Magyar Turizmus Zrt. – a Nemzetgazdasági Minisztériumnak, mint a verseny egyik támogatójának közvetlen irányítása alatt működő országos promóciós szervezet – a verseny lebonyolításában, elsősorban a szervezési munkában vesz részt, és évente igen jelentős összeggel járul hozzá a verseny lebonyolításához.

A magyar verseny kapcsolódik az Európai Virágos Városok és Falvak Versenyéhez (Entente Florale Europe), amely több, mint három évtizedes múltra tekint vissza. Az Entente Florale Europe több mint verseny: kampány az európai közös környezeti és kulturális értékek megóvásáért, az élhetőbb környezet megteremtéséért az európai összetartozás jegyében. Az európai verseny 11 ország mintegy 25 ezer települését és több mint 50 millió lakosát tudhatja maga mögött, egyedülálló módon Európában.
Magyarország a nemzetközi versenyben megpályázta a 2005.és a 2014. évi nemzetközi díjkiosztó ünnepség megszervezésének jogát, melyet a nemzetközi szervezet jóvá is hagyott, így az Győr és Százhalombatta településeken került megrendezésre.

1994 óta a nemzetközi versenyben igen szép eredményeket értünk el: eddig 26 városunk és 26 falunk vett részt a versengésben. 1997-ben Siófok,2002-ben Géderlak, 2004-ben Kaposvár, 2006-ban Nagyatád, 2007-ben Eger, 2010-ben Lipót, 2011-ben Balatonfüred, 2014-ben Gyula és 2015-ben pedig Balatongyörök arany fokozatot kapott, 23-szer nyertünk ezüst és 10-szer bronz fokozatot.

A nemzetközi versenyben részt vevő országok: Ausztria, Belgium, Egyesült Királyság, Hollandia, Írország, Magyarország, Németország, Szlovénia, Csehország, Horvátország és Olaszország.

A hazai verseny igen jelentős és népszerű, évente kb. 300 település vesz részt benne. Résztvevői lehetnek a települési önkormányzatok a polgármesterek által benyújtott nevezéssel. A részvétel (nevezés) ingyenes, a települések saját anyagi kereteiken belül „virágoztatják fel" környezetüket a lakosság összefogásával, helyi versenyek kiírásával, a magyar virágfajták alkalmazásával, kiegészítve ezt az infrastruktúra fejlesztésével.

Kapcsolódó:

Idén is díjazták a legvirágosabb településeket
November 18-án, Kaposváron osztottuk ki az idei Virágos Magyarországért díjakat és különdíjakat. Elismerésben részesültek... tovább
Mosonmagyaróváron és Dunakilitin járt az Európai Virágos Városok és Falvak versenyének zsűrije
2016 júliusában huszonhatodik  ... tovább

Mert közös a Világunk - Környezetszépítő akció az esélyegyenlőség kertjében
Öt éve sikeres a Városgondnokság  ... tovább