A 2014. évi Virágos Magyarország környezetszépítő verseny győztesei: Balatongyörök, Rajka, Siófok, Veszprém, Budapest VIII. kerülete
November 28-án délelőtt, Budapesten a Várkert Bazár különtermében osztották ki a Virágos Magyarország környezetszépítő verseny 2014. évi díjait. A díjkiosztó ünnepségre közel 300 önkormányzat képviselője kapott meghívást.

A Virágos Magyarország környezetszépítő versenyt öt minisztérium, Budapest Főváros Önkormányzata, a Magyar Turizmus Zrt., több civil szervezet, közöttük a verseny szervezésében is tevékenyen résztvevő Virágzó Magyar Kertkultúráért Alapítvány írta ki. A Nemzetgazdasági Minisztérium és a Magyar Turizmus Zrt. közös fődíját nyerte:

  • 2000 fő alatti falu kategóriában:       Balatongyörök
  • 2000 fő fölötti falu kategóriában:     Rajka
  • 50000 fő alatti város kategóriában:   Siófok
  • 50000 fő feletti város kategóriában:  Veszprém
  • Budapesti kerületek kategóriában:    VIII. kerület Józsefváros

A 2015. évi Európai Virágos Városok és Falvak (Entente Florale Europe) versenyében Siófok és Balatongyörök vesz részt.

Magyarország miniszterelnöke hagyományosan két települést jutalmazott különdíjjal. A miniszterelnök díjait dr. Kovács Zoltán államtitkár adta át Százhalombatta és Ordas településeknek. A Belügyminisztérium Mosonmagyaróvárnak, Kozárdnak, Bakonykútinak, Szentesnek, Szerencsnek és Várdának nyújtott át díjat, a belügyi személyi elismerést Szászné Dr. Várkonyi Adrienn Gyula város főkertész asszonya kapta, akinek jelentős szerepe volt abban, hogy Gyula a 2014. évi európai versenyben arany minősítést szerzett. A hagyományos magyar növény és virágkultúra megőrzéséért a Földművelésügyi Minisztérium Gyöngyössolymos és Zalaegerszeg önkormányzatának munkáját ismerte el. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma kulturális díját Sárospatak kapta, míg a környezettudatos oktatás megvalósulásáért három óvoda és két iskola munkáját emelték ki. A Magyar Turizmus Zrt. turisztikai díjait Dr. Faragó Péter vezérigazgató nyújtotta át Tivadar és Sárvár képviselőinek. Budapest főváros díját a VIII. kerület nyerte el.

Negyedszer került átadásra a "Magyarország legszebb főtere" díj, melyet a Virágos Magyarország Szervező Bizottsága és a Magyar Turizmus Zrt. közösen alapított. A 2014. évi nyertes Nagykőrös lett.

A Virágos Magyarország Szervező Bizottságának legmagasabb díját, az Arany Rózsa-díjat idén Hatvan, Mohács, Balatonfüred, Hódmezővásárhely, Encs, Keszthely és Váckisújfalu kapta. Ezt a díjat régiónként csak az az egy település kaphatja meg, amely évek óta kiemelkedő eredményt mutat fel a környezetszépítésben.

A 2014. évi felhívásra közel 300 település jelentkezett, legtöbben Baranya megyéből (31), második helyre Borsod-Abaúj-Zemplén megye (24), a harmadik helyre Veszprém megye (20) került. Budapestről tizenkettő kerület nevezett be a versenybe. A budapesti díjkiosztó ünnepségen összesen több mint 126 települést jutalmaztak a kiírók vagy a szponzorok felajánlásaiból. Többek között itt osztották ki a 2014. évi Rozmaring-díjakat azoknak az éttermeknek, amelyeknek mind gasztronómiai kínálata, mind pedig környezete kimagaslóan igényes.

A Virágos Magyarországért versenyt 1994-ben hirdették meg először. Az első évben 69 település jelentkezett, azóta a verseny igazi mozgalommá vált. Nincs Magyarországon még egy olyan megmérettetés, amely évente kétmillió embert képes mozgósítani a kulturált, virágokkal díszített, élhetőbb környezet megteremtéséért, a természeti és épített örökség megóvásáért, az új generációk környezettudatos neveléséért.

2014. évi verseny jelentős átalakuláson ment át az utóbbi hónapokban, köszönhetően annak a reformnak, amelyet a kertészeti szakma és a zsűriző kollégák bevonásával hajtottak végre. Jelentős változás az idei évtől, hogy a korábbi kettőről ötre bővítették a települési kategóriák számát, így az idei évben öt fődíjast köszönthettünk: falut 2000 fős lélekszám felett és alatt, várost 50000 fős lélekszám felett és alatt, valamint a budapesti kerületeket. Az értékelési szempontokat is igyekeztek pontosítani, átláthatóbbá, könnyebb értékelhetővé tenni, így külön zsűrizték a zöldfelületek fenntartásának minőségét, az önkormányzat részvételét, a közösségi részvételt a felkészülésben, a turizmus, szabadidő eltöltésének lehetőségeit, és a zsűrizés lebonyolítását is. Különös figyelmet fordítottak a nevelési-oktatási intézmények környezettudatos programjára és eredményeire és a korszerű hulladékgazdálkodásra, valamint a megújuló energia felhasználására is

A magyar verseny kapcsolódik az Európai Virágos Városok és Falvak Versenyéhez (Entente Florale Europe), amely több mint három évtizedes múltra tekint vissza. Az Entente Florale Europe több mint verseny: kampány az európai közös környezeti és kulturális értékek megóvásáért, az élhetőbb környezet megteremtéséért az európai összetartozás jegyében. Az európai verseny 12 ország mintegy 25 ezer települését és több mint 50 millió lakosát tudhatja maga mögött, egyedülálló módon Európában.

2014-ben jelentős magyar siker született: Gyula város kategóriában arany minősítést, Zebegény falu kategóriában ezüst minősítést szerzett és az európai szervezet elnöke különdíjban részesítette. Jövőre Siófok és Balatongyörök indul Magyarország képviseletében az Entente Florale Europe elnevezésű európai környezetszépítő versenyben.

Galéria

24. alkalommal díjazták a legvirágosabb magyar településeket
Több, mint 300 település közül idén Veszprém és Lajoskomárom nyerte el a Virágos Magyarország környezetszépítő verseny fődíját... tovább
Európai díjkiosztó ünnepség Podcetrtekben
Európa kilenc országának és több mint háromszáz képviselőjének részvételével a szlovéniai Podcetrtek településen ünnepélyes keretek között... tovább
Borbás Marcsi a Virágos Magyarország Környezetszépítő Verseny új fővédnöke
A Magyar Turisztikai Ügynökség marketingkommunikációért felelős vezérigazgató-helyettese... tovább